A Korszerű Iskoláért Alapítvány


A kuratórium elnöke: Dr. Kovács Csilla

Kuratóriumi tagok: Jagadits Ferenc, Bujtor Balázs, Giczi Andrea, Bárány Péter

A Korszerű Iskoláért Alapítvány számlaszáma:


10200634 - 48110750 - 00000000


Az alapítvány adószáma:


19262046 - 1 - 19


Az alapítvány céljai:

A korszerű követelményeknek megfelelni tudó iskola támogatása, az intézményben folyó nevelő-oktató munka segítése.
A tanulók tanulmányi és sportversenyeken való részvételének támogatása.
Az intézmény tanulói közösségének érdekeit szolgáló anyagi támogatás, tárgyi eszközök biztosítása.


Az alapítvány egyetért azon célokkal, melyek a tehetséggondozásra irányulnak. Fontos számunkra, hogy egyéni képességeinek megfelelően minden diák megtalálja azt a területet, amelyben leginkább kiteljesedhet, megmutathatja tehetségét, kreativitását. Ebben kíván az alapítvány az iskolának támogatást nyújtani. A kuratórium tagjai a rendelkezésre álló javakat igyekeznek úgy felhasználni, hogy azokból minél többen részesüljenek.
Az alapítvány évek óta hozzájárul a végzős diákok szalagavatós táncának betanítását végző táncpedagógus díjazásához és a Fekete István nevét viselő iskolák országos találkozójára, a Kele napra történő utazáshoz. Az iskolával szembeni elvárások kielégítésére, a nevelés-oktatás körülményeinek javítására, a gyermekek környezetének otthonosabbá tételére, a tehetséggondozásra, versenyekre történő utaztatásra jelentős támogatást kapunk a szülőktől. Néhányan anyagi támogatást nyújtanak, mások szervezéssel, tárgyi eszközök ajándékozásával segítenek.
A Korszerű Iskoláért Alapítvány létrehozásával lehetőségünk van olyan anyagi támogatás fogadására – a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával – , mely a támogatónak nem jelent többlet költséget, az iskolának azonban plusz forrást biztosít céljai megvalósításához.


Köszönjük a szülők és szponzorok eddig nyújtott segítségét!
Továbbra is örömmel és hálásan fogadjuk azok támogatását, akik céljainkkal egyetértenek.

Gyógytestneveléshez szükséges dokumentumok

Beiratkozási rend 2025/2026

Órarend

 

 

 

Gyogytestneveles

tanevnyito

2025.07.09.           Berzsenyi D. u. 2.

2025.07.23.           Berzsenyi D. u. 2.

2025.08.06.           Berzsenyi D. u. 2.

2025.08.19.           Berzsenyi D. u. 2.

 

9.00-13.00-ig

 

 

 

🌷🪻🌻 Színes virágokról álmodozunk ... az iskolaudvarban címmel nyújtott be pályázatot iskolánk. A TESCO Start a jövőért közösségi program támogatásával meg is valósulhat álmunk a József Attila utcai iskolaudvaron. A támogatás értéke: 150.000 Ft 🌷🪻🌻
 
start a jövőért

Fantasztikus eredményeket értek el diákjaink a XXI. Kele napon, amelynek Monorierdő adott otthont.

 
- Levelezős versenyek:
 
Rajzverseny:
5-6.o.: Bakos Míra 5.b, különdíj, felk.: Bartus Ferenc
7-8.o.: Samu Flóra, 8.b, 1.hely, felk.: Bartus Ferenc
 
Flapbook készítése:
Kőműves Anna, Jagadits Eszter, Katona Eszter, Sári Lili, 7.b, 2.hely, felk.: Polgár Judit
 
Versírás:
5-6.o.: Frank Vivien 6.b, 3.hely, felk.: Csordás Gyöngyi
 
- Helyszíni versenyek:
 
Versmondó verseny:
1-2.o: Tiba Zsófia, 2.d, 2.hely, felk.: Bognárné Simon Katalin
3-4.o.: Tiba Emőke, 4.d, 1.hely, felk.:Kovács Katinka
5-6.o.: Kreiner Boglárka, 6.d, 3.hely, felk.:Csordás Gyöngyi
7-8.o.: Kálmán Emma, 8.b, 2.hely, felk.: Polgár Judit
 
Énekverseny:
Keller Dorka, 6.b, 1.hely, felk.:Eisennágel Erika
 
Diákjainknak és felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk!
kele kollázs1